A jövő évi költségvetés összesen 257 milliárd forintot költ a környezetvédelemre. A zöldtárca külön 106 milliárd forinttal gazdálkodhat, ami 56 százalékkal haladja meg az idén rendelkezésre álló összeget.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) 2006-ben várhatóan 106 milliárd forinttal gazdálkodhat. A fejezeti költségvetést tekintve ez 56 százalékkal haladja meg a 2005-ben rendelkezésre álló összeget.
A zöld ügy a kormányzatban is nagyobb súllyal jelenik meg jövőre, mivel a tárcáknál 151 milliárd forintot fordítanak környezetvédelemre. Az állam összességében tehát 257 milliárd forintot költ 2006-ban a tisztább, szebb, egészségesebb Magyarország megteremtésére - hangsúlyozta Persányi Miklós szakminiszter a keddi rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Jövőre, az uniós támogatással megvalósuló beruházások eredményeként (csatornázás, szennyvíztisztítás, hulladék-kezelés) gyors ütemű fejlesztések valósulnak meg a környezetvédelemben. Ezen belül is a tárca kiemelten kezeli a hulladékgazdálkodást, a szelektív hulladékgyűjtés, illegális hulladéklerakás és veszélyes hulladékok tekintetében.
Az Európai Unió a 2000-2006. között 13 regionális hulladékgazdálkodási nagyprojekt befogadásával támogatja Magyarország hulladékgazdálkodási infrastruktúrájának fejlesztését. A folyamatosan megvalósuló projektek több mint 3,5 millió ember életminőségén javítanak 1200 településen.
Szennyvíztisztítás
Tíz helyszínen folytatódnak a szennyvíztisztítási- és elvezetési beruházások, valamint elindul az észak-alföldi ivóvízminőség-javító program.
A szakminiszter kiemelte: az uniós társfinanszírozású zöldberuházások teljes költsége 350 milliárd forint. Az ország előtt álló feladatok hatalmasak, de rendelkezésre állnak a megvalósításhoz szükséges uniós források, a zöldtárca jövő évi költségvetésében pedig a hazai önrész, amely legalább 47 milliárd forint.
A következő évben újabb lépéseket tesznek az árvízi biztonság és általában a környezetbiztonság javítására is. A gátak, védművek fenntartására a 2005-höz képest 50 százalékkal több, összesen 3 milliárd forint jut. A Vásárhelyi-terv folytatásra az idénről várható maradvánnyal együtt több mint 10 milliárd forintot különítenek el a jövő évi költségvetésből.
A Cigándi-tározó mellett folytatódik a Lónyai-csatorna rekonstrukciója, valamint többek között a tiszaroffi vésztározó építése. Ezekből 8 már 2005-ben, 6 jövő tavasszal, további 6 pedig 2006 végére lesz kész. Folytatódnak a kármentesítési munkálatok: a nagytétényi Metallochemia megtisztítására 2006-ban több mint 3 milliárd forintot szánnak.
Civil szervezetek támogatása
A környezet- és természetvédő civil szervezetek támogatására több mint 500 millió forint áll rendelkezésre pályázati úton. Ez lényegesen több mint az előző évek támogatási összege. A természetvédelmi európai uniós pályázatok részére biztosított önrész több mint 25 százalékkal (370 millióról 470 millió forintra) növekszik.
A tömegközlekedést korszerűsítő vasúti hálózatfejlesztésre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 27 milliárd forint szán, a főváros autóforgalmát jelentősen lecsökkentő M0-ás autóút folytatására várhatóan 15 milliárdot különítenek el. Az ÁPV Rt. kármentesítésre 2006-ra 8 milliárd forintot tett félre.
A 2007-től induló környezetvédelmi tartalmú beruházások előkészítésére mintegy 20 milliárd forint található a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és az önkormányzatok fejezetében. Agrárkörnyezetvédelemre pedig 44 milliárdot költ a kormányzat jövőre.
Szakminisztérium átszervezése
A tárcánál és intézményeinél dolgozók száma 2002-óta több mint 8 ezerről 7 ezerre csökkent. A legnagyobb leépítés a központi intézményeket érintette, 2 év alatt mintegy 300 fővel csökkent az ezen a területen dolgozók száma. A minisztérium 2005. végén az utolsó háttérintézményt, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóságot is bezárja. A háttérintézmény megszüntetésével a tárca 700 millió forintnyi közpénzt takarít meg.
A nemzeti parkoknál a természetőrök létszáma nem változik. Ezzel párhuzamosan azonban tovább apad a parkok adminisztrációs apparátusának létszáma.
Forrás: Kormányzati Portál - 2005. október 18.
Vissza |