A környezetvédelmi igazgatásban dolgozók létszáma 284 fővel 6.900-ra csökken július elsején - jelentette ki Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter a szaktárca új vezetőinek bemutatása alkalmával Budapesten.
Elmondta, hogy a minisztériumban 409-en dolgoznak júliustól, 45 fővel kevesebben az eddigiekhez képest. A felügyelőségeknél 161 fővel 1.445-re, a nemzeti parkoknál pedig 78 fővel 704-re csökken a foglalkoztatottak köre.
A 3.900 fős vízügyi igazgatóságoknál nem csökken a létszám - tette hozzá a miniszter.
Hangoztatta, hogy a létszámleépítés 2007-ben 1,5 milliárd forintos megtakarítást tesz lehetővé az idei évhez képest.
Persányi Miklós közölte, hogy a felügyelőségek közül megszűnik a bajai központú alsó-dunavölgyi, valamint a gyulai központú körös-vidéki intézmény, mert ezeknek a hatóságoknak a térség visszafogott ipari tevékenysége miatt viszonylag kevés feladata volt. Területi kirendeltség a továbbiakban is marad mindkét városban - fűzte hozzá a miniszter.
Kitért arra, hogy az intézmények háttérfunkcióinak egységesítése a nemzeti parkokkal kezdődik. A 10 igazgatóság könyvelését, pénzügyi tevékenységét nem külön-külön, hanem integráltan kezelik a jövőben.
Persányi Miklós beszámolt arról, hogy a minisztériumon belül az eddigi 35 főosztályhoz képest az új struktúrában csak 15 működik, amelyeket 7 államtitkár helyett 5 felügyel.
Kovács Kálmán, a tárca miniszter-helyettesi funkciókat ellátó államtitkára arról beszélt, hogy küldetésének tekinti a természettudatosság fokozását a társadalomban. Olyan társadalmi légkört kell kialakítani, ahol megnő a környezetvédelem jelentősége - fogalmazott az államtitkár.
Jelezte, hogy ehhez az oktatásban és a tájékoztatásban új szemlélet szükséges. Közérthető formában kell tálalni a környezeti vonatkozású információkat, amelyeket eddig a társadalom számára sokszor nem fordítottak le.
Az oktatást Haraszthy László, a tárca természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkára felügyeli majd, aki a nemzeti parkokon keresztül fokozná az emberek környezeti fogékonyságát. Elmondta, hogy a tárca a nemzeti parkokról törvényt készít elő, amelynek értelmében ezek a természeti területek nem csak intézményekként, hanem élményszerzési lehetőségként is fukcionálhatnak.
Tátrai Miklós környezetgazdaságtani szakállamtitkár saját jövőbeni felelősségköréből azt emelte ki, hogy az elkövetkező évek fejlesztéseinél elő kell segíteni a magyar szakértelemnek, a magyar technológiáknak a jelenleginél nagyobb arányú képviseletét.
Erdey György, jogi és koordinációs szakállamtitkár arról beszélt, hogy a környezetvédelmi igazgatásban dereguláció szükséges. Úgy kell érvényesíteni maradéktalanul a környezetvédelmi érdekeket, hogy eközben az igazgatást ne érhesse vád, hogy a gazdaság kerékkötője lenne - közölte.
Varga Miklós vízügyi szakállamtitkár a legaktuálisabb feladatnak a tavaszi árvizet követő helyreállítási munkákat nevezte. A tervezett vízügyi lépések között említette a hegyvidéki záportározók megépítését, illetve új szabályozást a települési ivóvíz-hálózatok biztonságának fokozására.
Vissza |