Árvíz
12 pontos cselekvési program
A gyors és bürokráciamentes segítség érdekében a kormány 2006. április 4-i ülésén 12 pontos Árvízvédelmi Cselekvési Programot fogadott el. A kormány mai ülésén úgy határozott: az árvízi védekezésnek pénzügyi akadálya nincs, a védekezéshez szükséges emberi erőforrások biztosítottak. Ennek megfelelően:
- A kormány úgy határozott, hogy a pénzügyminiszter a vízügyi szakemberek által jelzett, az árvízi védekezéshez szükséges pénzügyi igényeket azonnal köteles átutalni. Az ehhez szükséges költségvetési előirányzatot felülről nyitottá teszi, vagyis az igények szerinti kifizetéseket haladéktalanul biztosítja.
- A kormány 300 millió forintos Árvízi Készpénzalap létrehozásáról döntött. Ebből az alapból készpénzben biztosít gyorssegélyt azoknak a polgároknak, akiknek lakhatását, hétköznapi biztonságát teszi lehetetlenné a rendkívüli árvíz. A készpénzben fizetendő gyorssegélyt az érintett települések önkormányzatain keresztül folyósítják, ennek érdekében a belügyminiszter gondoskodik a vis maior-előleg kérelmek soron kívüli elbírálásáról
- A gazdák gyors megsegítése érdekében a kormány úgy határozott, hogy a területalapú támogatások az ár- és belvízzel borított területeken gazdálkodók számára is kifizethetők.
- A kormány kedvezményes hitelprogramot indít az árvíz miatt elemi kárt szenvedett térségben a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok és természetes személyek gyors megsegítése érdekében. Az állami Magyar Fejlesztési Bank Rt. számukra 40 milliárd forint, 25 éves lejáratú, kedvezményes kamatozású - 3 havi EURIBOR + legfeljebb 2,5%-os - 3 év türelmi idővel igénybe vehető hitelt nyújt. Annak érdekében, hogy az elemi kárt szenvedett térségekben működő gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, természetes személyek számára a hitel visszafizetése ne jelentsen túlzott terhet, a kormány felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a 40 milliárd forintos hitelre árfolyam-garanciát biztosítson.
- Az önkormányzati utakban keletkezett árvízi károk gyors helyreállítása érdekében a kormány a vis maior keret terhére a 70%-os mértékben nyújtható támogatás mértékét 90%-ra emeli.
- A kormány a meghirdetett közmunkaprogramban foglalkoztatott 25 ezer főből 20 ezer főt az ár- és belvíz-védekezési feladatokra irányít az önkormányzatokkal együttműködve. A közhasznú munkára 11 Mrd Ft forrást biztosított, amit az érintett önkormányzatok haladéktalanul igénybe vehetnek.
- A kormány az árvíz- és belvízvédelmi közmunkaprogram keretében foglalkoztatott 3000 fős létszámot a védekezési feladatok ellátására 6000 főre növeli, ehhez 2 Mrd forint forrást biztosít a költségvetésből.
- A kormány 6000 fő katonát, 1000 főt a hivatásos önkormányzati tűzoltóságoknál, 815 fő határvadászt 24 órás váltásos rendszerre történő áttéréssel a kárhelyszínekre csoportosít. 5000 fő rendőrt rendel a védekezés helyszíneinek rendőri feladataira.
- A honvédelmi miniszter és a belügyminiszter biztosítják a szállítási járművek átcsoportosítását a nem veszélyeztetett megyékből az árvízzel sújtott településekre.
- A belügyminiszter és a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter - a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével együttműködve - felhívják az árvíz által érintett települési önkormányzatokat, hogy válasszanak partner települést a közvetlen segítségnyújtás céljából.
- A kormány az oktatási miniszteren keresztül felkéri a pedagógusokat, nyugdíjas pedagógusokat, hogy az érintett településeken ügyeleti rendszerben is biztosítsák a gyermekek felügyeletét, az árvíz miatti veszélyektől való megóvását.
- A kormány felhívta a Magyar Posta Rt-t, hogy az árvíz miatt elzárt területeken a katasztrófavédelem szállítóeszközeivel biztosítsa a postai szolgáltatásokat, ezen belül kiemelten a nyugdíjak kifizetését és a rászorulók részére a segélyek eljuttatását.
Csatolt dokumentumok:
Fogjunk össze! (PDF)
Budapest, 2006. április 4.
Forrás: FVM - Kommunikációs Önálló Osztály
| Vissza |