(1807-1998)
A vízgazdálkodási társulatok közel 200 éves történelmük során mindig jelentős szerepet töltöttek be az ország vízgazdálkodási problémáinak megoldásában, így nagy mértékben hozzájárultak a gazdaság fejlesztéséhez és a társadalmi igények kielégítéséhez. Ezek a vízi munkák jól segítették a mezőgazdaság fejlődését, a települések és a közlekedési hálózat vízkárok elleni védelmét, a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásával és a szennyvíz elvezetésével pedig a közegészségügyi helyzet javítását.
A magyar vízgazdálkodás, így a társulatok életében mérföldkő volt az 1807. esztendő, amikor a XVII. törvénycikkel megvetették a társulatok létrehozásának és működésének jogi alapját. Az első társulat 1810-ben József nádor közbenjárására a Sárvíz vidékén alakult meg (Sárvizi Csatorna Társulat). Később erre épülhetett a közös anyagi teherviselés, az anyagi források összefogásának további jogi szabályozása. Így az 1836-os XXXVI. törvénycikk és az 1840-es IV. törvénycikk már tartalmazza az érdekeltségre, a fizetési kötelezettségekre, valamint az állam és az érdekeltek összefogására vonatkozó főbb alapelveket.
A belvizekkel kapcsolatos problémákat első ízben a vízszabályozó társulatokról hozott 1871. évi XXXIX. törvény érintette, amely a társulatoknak lehetővé tette, hogy a belvíz által érintett birtokosokkal egyetértve feladatkörükbe vonják a belvízveszélynek kitett területek menetesítését. A belvizek levezetésével kapcsolatos jogi kérdésekben az Országgyűlés az 1874. évi XI. törvénnyel próbált rendet teremteni. Fő szabály volt, hogy senki nem végezhet önhatalmúlag olyan műszaki beavatkozásokat, amelyekkel a természetes belvízi lefolyást vagy lefolyástalanságot a szomszédja kárára megváltoztatja.
A hazai vízjog jelentős állomása volt az általános vízjogi törvény elfogadása (1885. XXIII.tc.), amely a vízhasználat, a meder és a partok jó karban tartása kérdéseit szabályozta, szólt a vízi szolgalomról és a földalatti vizek használatáról. A vízi társulatokról a törvény rendelkezései megállapítják, hogy ezek sajátos hazai megoldást jelentenek a vízrendezésben és a vízhasználatban. A vízjogi törvény a vízi társulatok szervezetének és működésének minden részletét pontosan szabályozza.
1900-ban már 89, kifejezetten a belvizek levezetése érdekében alakult társulat működött az országban.
A trianoni békeszerződést követően a vízszabályozás földrajzi, szervezeti és gazdasági feltételei alapvetően megváltoztak. A folyókból 1698 km maradt Magyarország területén, 2745 km pedig a szomszédos államok fennhatósága alá került. A vízitársulatok helyzetében is változás következett be: az ármentesítő társulatokból 33, a vízhasználati társulatokból 47 maradt magyar területen (korábbi számuk 79, illetve 122 volt).
Századunk első évtizedeire az ármentesítési munkák lényegében befejeződtek. Így a legfontosabb vízgazdálkodási feladat a belvizek elleni védekezés lett. A vízitársulatok fejlődését az 1923. évi XL. és XLI. törvény segítette elő. Az előbbi a Tisza-Dunavölgyi Társulat létrehozását írta elő, az utóbbi kötelezte a társulatokat, hogy az érdekeltségi területükön található belvizeket levezessék.
Az állami szabályozás alá nem eső vízfolyások kártételeinek elhárítását célzó munkálatok állami támogatásáról az 1931. évi XV. tc. rendelkezett. Az 1930-as évek elején a társulat foglalkozott árvízmentesítéssel és belvízrendezéssel és közel 12 ezer km belvízcsatornát kezeltek.
A II. világháborút követően a vízügyeket is érintő alapvető változás a tulajdonviszonyok átalakulása volt (600/1945. sz. kormányrendelet a földreformról, 5600/1945. FM sz. rendelet az elkobzott illetve felosztott birtokokat érintő, medrek tulajdonjogának államra szállásáról). Az FM 41150/1945. sz. rendeletével a vízitársulatok önkormányzatának tevékenységét felfüggesztette, majd a társulatok élére miniszteri biztost rendelt ki. Innen már csak egy lépés volt az 1948. évi 6060. számú kormányrendelet, amely a hazai vízügyek államosítását rendelte el. A rendelet kimondja: az árvíz- és belvízvédelemről az állam gondoskodik és feladatait az Országos Vízgazdálkodási hivatal útján látja el. A társulati vagyon minden térítés nélkül az államra szállt.