A vízgazdálkodási társultok államosítása (1948) után rövid időn belül bebizonyosodott, hogy a társulati vízgazdálkodási, helyi vízkár-elhárítási feladatokat az állam (az állami vízügyi szervezet) nem tudja ellátni. Ezek a fontos helyi létesítmények állami források hiányában állagukban leromlottak, vízelvezető funkciójukat nem látták el, így a helyi vízkár veszélye mind a mezőgazdasági területeken, mind az érintett településeken megnőtt. Egyértelművé vált, hogy az állam a helyi vízgazdálkodási feladatokat nem képes megoldani. Ez a helyzet szükségszerűen vetette fel a társulatok újjászervezésének gondolatát, ami együtt járt a kifejezetten állami és a helyi jelentőségű vízgazdálkodási problémák szétválasztásával is.
Az 1957. évi 48. számú törvényerejű rendelet lehetőséget adott a vízgazdálkodási társulatok megszervezésére. Mivel az országos jelentőségű és az árvízvédelemmel összefüggő feladatok az államnál maradtak, a vízitársulatok fő feladata a helyi vízkárelhárítás, a belvízvédekezés és a kisvízfolyások rendezése lett. Ugyanakkor - tekintetbe véve a lakossági igényeket - új társulati forma kialakítására is sor került: a víziközmű társulat a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátását, majd később a szennyvízcsatornázás megoldását tűzte ki célul. Az első újjászervezett vízitársulat
1958. április 29-én
alakult Nagykátán. Az első víziközmű társulat 1958. március 20-án alakult Dombóváron.
A társulatok működésének szabályozása az évek során további törvényekkel, rendeletekkel történt, így az 1964. évi IV. törvénnyel (vízügyi törvény), az 1965. évi 23. számú törvényerejű rendelettel (társulati törvény) és ennek végrehajtási utasításaival, továbbá a társulatok gazdálkodását érintő 1977. évi 28. számú törvényerejű rendelettel.
A társulatok működésében mindig jelentős szerepet kapott az önkormányzatiság elve, azaz, hogy a társulat legfontosabb ügyeiről az érdekelteket (tagokat) vagy azok küldötteit tömörítő taggyűlésen (küldött gyűlésen) kellett dönteni. Az önkormányzatiság elve napjainkban is az egyik legfontosabb alapelve a társulati működésnek.
Az újjászervezett vízitársulatok tevékenysége már nem korlátozódott a vízkárelhárításra, hanem az alaptevékenységhez szorosan kapcsolódó új típusú feladatok ellátására is vállalkoztak. Így részt vállalhattak a mezőgazdasági vízszolgáltatási, öntözési feladatok megoldásából és jelentős tábla szintű vízrendezési, talajvédelmi, talajjavítási munkákat is végeztek. A víziközmű társulatok az érdekeltek (a lakosság) összefogásával, a források összehangolásával (lakossági források, hitelek, állami- és önkormányzati támogatások a vezetékes ivóvíz lakossági ellátottsági arányát 35%-ról 97%-ra, a szennyvíz csatorna ellátottsági arányt 18%-ról 56%-ra növelték.
A vízgazdálkodási társulat tagjai, a működési területen ingatlantulajdonnal rendelkező érdekeltek hozzájárulást fizetnek a társulatnak. Ez az érdekeltségi hozzájárulás a legfontosabb helyi forrás. A társulat tagjai kötelesek a társulat közfeladatai ellátásának költségeihez az érdekeltségi egység arányában hozzájárulni. A hozzájárulás mértékéről a társulat taggyűlése (küldöttgyűlése) dönt, ahol a résztvevők a képviselt terület arányában szavaznak. Az érdekeltségi hozzájárulás nagysága 1998-ban 50,- Ft/ha és 600,- Ft/ha között van, országos átlagértéke 150,- Ft/ha.
A társulatok alaptevékenységének elvégzéséhez az egyik forrás a beszedett érdekeltségi hozzájárulás. Ezt az összeget az állam különböző forrásokból kiegészíti, így a társulati művek fenntartására a Vízügyi Alap és az FM adott támogatást. Egyes területeken jelentős önkormányzati támogatásra is lehetett számítani. A területi vízgazdálkodáshoz kapcsolódó új művek építéséhez (pl. tározók építése) környezetvédelmi és területfejlesztési támogatásokat is sikerült kapni.
Az 1960-as-70-es években a vízitársulatok a hagyományos alaptevékenység (társulati művek fejlesztése, fenntartása, üzemeltetése) mellett a tábla szintű vízrendezés munkálataiba is bekapcsolódtak. Így a nyugat-dunántúli komplex talajjavítási munkák, nagy területű talajcsövezés megvalósításával társulati úton kerültek kivitelezésre. Ugyancsak jelentős volt az 1970-es évek közepétől a komplex meliorációs munkákban játszott szerepük.
A társulatok gazdálkodása 1968-tól megváltozott, lehetővé vált a nyereséges gazdálkodás. Ez viszont a veszteségesen gazdálkodó társulatoknak a jól működőkbe való beolvasztásával járt együtt, azaz a társulatok száma csökkent.
Az 1980-as évek végére bekövetkezett társadalmi, politikai változások, majd a mezőgazdasági tulajdonban és földhasználatban végbement átrendeződések a vízitársulatok életét is nagymértékben megváltoztatták. A művek tulajdonviszonyai bizonytalanná váltak, hiszen a társulatok túlnyomó részben jelenleg is állami tulajdonú műveket kezelnek, azonban az állam ezt csak nagyon áttételesen ismeri el. Tiszta helyzetet a Kincstárral megkötendő vagyonkezelői szerződések teremthetnének, azonban ez állami művek privatizálási szándéka miatt ez a szerződés nem következett be.
A társulatok mára már nagyobb részt megbirkóztak azzal a feladattal, hogy érdekeltségi területükön tízezres nagyságrendben kis területtel rendelkező birtokosok vannak. A korszerűsödött földhivatali és vízitársulati adatbázis és a megfelelő számítástechnika akár többtízezer tulajdonos földhasználó) társulati tag adatainak nyilvántartását, kezelését is lehetővé teszi.
Érzékelhető, hogy a földtulajdonosok, földhasználók egy része még nincs abban a helyzetben, hogy a közfeladatok ellátásához szükséges mértékű érdekeltségi hozzájárulást ki tudja fizetni. Ennek következtében a vízitársulatok jelentős összegű érdekeltségi díj tartozásokat tartanak nyilván, illetve a tagság egy része ellenáll a hektáronkénti érdekeltségi díj emelésének. Az elsőnek az a következménye, hogy 1998. január 1-én a vízitársulatok mintegy 500 millió Ft érdekeltségi hozzájárulás elmaradást tartottak nyilván. Az érdekeltségi díj alacsony szintje viszont a közfeladatok ellátását, alapvetően a társulati művek jó karban tartását akadályozza. A közgazdasági számítások ugyanis azt mutatják, hogy valamennyi társulati mű évi több alkalommal történő rendszeres fenntartása esetén az 1 ha-ra eső költségek elérik az évi 1.000,- Ft-ot, ami a földtulajdonos és az állam közötti reális költségmegosztás (50-50%) alapján 500,- Ft-os hektáronkénti érdekeltségi hozzájárulást jelent.
Jelenleg 65 vízitársulat mintegy 8 millió hektáron működik. A vízitársulatok által kezelt vízfolyás és csatornahossz több, mint 32 ezer km. A 4,4 millió hat- kitevő belvízveszélyes területen 29 vízitársulat működik. Ezek feladata a 2,7 millió ha belvízveszélyes területen lévő intenzív mezőgazdasági terület védelme, mentesítése.
A társulatok 1997-ben alaptevékenységre 1 milliárd 200 millió Ft-ot fordítottak. Felhasználtak mintegy 330 millió Ft Vízügyi Alap támogatást és mintegy 510 millió Ft saját erőt. Egyéb források 360 millió Ft mértékben álltak rendelkezésre. Az 1998. év Vízügyi Alap támogatási adatai ismertek: fenntartásra 300 millió Ft, beruházásra 400 millió Ft fordítható. A kivetett érdekeltségi hozzájárulás várható mértéke 700 millió Ft, de kérdés ebből mennyi folyik be (1997-ben az arány 80%-os volt). Az is kérdés, hogy mi lesz az 500 millió Ft-ot kitevő halmozott érdekeltségi díj elmaradás sorsa.
A társulatoknak az elmúlt években tapasztalt nehéz helyzetéhez alapvető gazdasági folyamatok járultak hozzá. Csökkent a jelentős infláció miatt az érdekeltségi hozzájárulás reálértéke. A díj emelése a tagok teherbíró-képességének csökkenése, később ismeretlensége miatt nem volt lehetséges. Az állami szerepvállalás, az állami támogatás hiányzott a rendszerből. Az alaptevékenységi fokozatok hiánya miatt a vízitársulatok piaci viszonyok között vállalkozni kényszerültek (ez fakadt a szervezet túlélési kényszeréből is).
A társulatokat vállalkozási kudarcok érték, emiatt csőd- illetve felszámolási eljárások kezdődtek, ami a társulatoknak mintegy negyedét érintette.
Az alaptevékenységre még jelenleg sincs elég forrás, hiszen a hektáronkénti érdekeltségi hozzájárulás kevés, ennek egy része sem folyik be, sok a kinnlevőség. Az emelkedő tendenciájú állami támogatás még mindig kevés.
A társulatoknak is kihívásokkal is szembe kell nézniük, hiszen a nem kizárólagos állami tulajdonú művek kezelése, üzemeltetése várhatóan társulati feladat lesz. Ugyanakkor fel kell készülni arra is, hogy a korábbi üzemi művek, mivel több tulajdonost érintenek, közcélú műnek minősülnek. A feladatokból az is látszik, hogy a vízgazdálkodási művek újrakategorizálása halaszthatatlan feladat.