Új uniós stratégia a kis- és középvállalkozások segítésére

Az ágazatok és az unió tagországai közötti együttműködést megkönnyítő stratégiát dolgozott ki az Európai Unió területén működő kis- és középvállalkozások segítésére. Az új stratégia a tervek szerint ösztönzi a munkahelyteremtést is.
Átfogó, új stratégiát dolgozott ki az Európai Bizottság az Európai Unióban dolgozó 23 millió kis- és középvállalkozás működésének segítésére - jelentette be Günter Verheugen, a brüsszeli végrehajtó EU-testület vállalkozásügyi felelőse csütörtökön.
Az új stratégia keretében egyrészt az ágazatközi, másrészt a tagországok és az unió közti együttműködést igyekszik Brüsszel könnyebbé tenni. A programtól azt remélik, hogy a vállalkozásokon keresztül a munkahelyteremtés, vállalkozói készség és képesség, innovációs készség, sőt hosszú távon az EU gazdasági és szociális egységesedése is fokozódik.
A bizottság egyebek között a vállalkozások útjában még álló akadályok felszámolása, továbbá az uniós szabályozás egyszerűsítése révén igyekszik segíteni az összesen 75 millió embert foglalkoztató kisebb cégek tevékenységét. Emellett jobb informáltságukról, gyakoribb párbeszédről is szól az új stratégia, de ösztönzi Brüsszel a képzettséget, illetve könnyíteni próbálja a cégek piacra jutását is.

Forrás: MTI 2005. november 10.

Vissza