Kis-Balaton - 519 millió forint új nagyprojekt előkészítésére

A 20 éve működő kis-balatoni "félkész" vízvédelmi rendszert egy 2009-ben záruló, 7,6 milliárd forintos nagyberuházással teszik teljessé; a program előkészítéséhez szükséges 519 millió forint 75 százalékát a Nemzeti Fejlesztési Hivatal állja.

Az erről szóló támogatási szerződést Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Kiss Pál, a tárca fejlesztési igazgatóságának igazgatója és Kovács György Zoltán, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója írta alá csütörtökön Keszthelyen.

"A Balaton vízgyűjtő területén, s főként a Zala folyó völgyében induló szennyvíz- és hulladékkezelő beruházások és a Kis-Balaton Vízvédelmi rendszer 2007 elején induló második fejlesztési üteme együttes hatására történelmi léptékű védelemben részesül a Balaton" - hangsúlyozta az aláírás alkalmával Persányi Miklós.

Kifejtette: a 2009-re, a kohéziós alap-támogatásából befejezendő 7,6 milliárd forint értékű nagyprojekt révén tovább javul a Balaton vízminősége, mivel a Zala vízével érkező nem kívánatos táp- és lebegőanyag eddiginél is jóval nagyobb tömegét lesz képes visszatartani. Ugyanakkor - főként az Ingói-berek stabilizálandó vízszintű elárasztása nyomán - újra régi természetes állapot és a vizes élőhelyek nagy része visszaállításának folyamata indulhat el a Kis-Balatonon.

Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint erre és vele a magyar tenger még hatékonyabb vízvédelmére minden esélyt megteremt a 20 éve működő "félkész" kis-balatoni rendszer régóta várt befejezése. Az igazgató és a szakminiszter mindezt adatokkal támasztotta alá: csaknem 150 ezer tonna lebegőanyagtól, közel 10 ezer tonnányi különböző vegyiállapotú nitrogéntől és 540 tonna foszfortól - a lehetséges terhelés 50 százalékától - mentette meg a Balatont az 1985-től működő rendszer.

"A 2007 első felétől esedékes második beruházásái szakasz keretében nem lesznek új, mesterséges mederkialakítások, mert a Zala folyó mindenkori vízszintjéhez igazodó természetes, de zsilipekkel és lépcsőkkel szabályozandó elárasztással működik majd - maximum 50 négyzetkilométer területen - a kibővült rendszer. Viszont az említett szennyező-károsító anyagmennyiségnél legalább 30 százalékkal többet tart vissza, miközben a Zala vize több hónap alatt fordul meg benne és csak azután folytatja útját a Balatonba" - közölte Nádor István.

Forrás: KvVM Honlap - 2005.11.18.

Vissza