Úttörő szerepre vállalkozik az utóbbi időben a Komáromi Vízitársulat (KVT). A nyolc kisebb testvér egyesülésével még 1962-ben létrejött közfeladatot ellátó társaság ma már nincs teljesen egyedül azzal a szemléletmóddal, amely jelentős változást idézett elő a vízrendezési programban.
Egy közelmúltbeli hollandiai élmény indíttatta Sándor Gábort, a KVT ügyvezető igazgatóját arra, hogy a vízrendezéssel kapcsolatos feladatokat más szemszögből nézze, mint korábban. Az élmény egybeesett azzal az időszakkal, amikor a gazdasági és közigazgatási változások nyilvánvalóvá tették, hogy a vízgazdálkodási tervezés gyakorlatát át kell alakítani. Egy EU-s tréning résztvevője volt a hollandiai Észak-Brabant tartományban, ahol először találkozott a komplex vízrendezési munkálatokkal. Gyakorlati tapasztalatai egyébként egybevágtak az EU Víz Keretirányelv előírásaival. Ezt a dokumentumot mostanra hazánknak is be kell tartania, lévén több mint három éve mi is csatlakoztunk az Unióhoz.
A vízgazdálkodási munkálatok komoly anyagi terheket jelentenek, az uniós pályázatokon elnyerhető összegekhez immár viszont csak akkor lehet hozzájutni, ha integrált projektek készülnek. Ennek lényege, hogy a műszaki feladatokat úgy kell elvégezni, hogy közben érvényesüljenek a környezetvédelem, a természetvédelem, a gazdaságosság és "a szennyező fizet" elvének szempontjai. A Kistérségi Vízrendezési Terv másik érdekessége, hogy ugyan a belterületekre koncentrál, de vizsgálja a külterületek vízgazdálkodási viszonyait is, mivel a vízgyűjtő területeket egységes egészként kezeli.
Az ügyvezető adaptálta azt a Nyugaton már bevett gyakorlatot is, amely szerint a feladatokat a vízgyűjtő területekhez kapcsolódva kell megoldani. Ez is a komplex gondolkodás része, viszont nehezíti itthoni térhódítását, hogy a vízgyűjtő területek és a kistérségek határai nem egyeznek meg. Sándor Gábor szerint az a megoldás, hogy a vízgyűjtő valamennyi kistérsége számára el kell készíteni a vízgazdálkodási programot. Az új szemlélettel megismerkedő vízitársulatok közül is mind többen látják be ennek szükségességét amelynek lényege, hogy a tervet nem valamiféle központi elképzelés szerint dolgozzák ki, hanem bevonva a területen élőket, az önkormányzatokat és a civil szervezeteket. A konkrét beruházásokról - amelyek leggyakrabban a megelőzéssel kapcsolatosak - a kistérségi tanácsok döntenek. Azt, hogy mi a feladat, az ott élők tudják a legjobban megmondani, a vízügyi szakemberek a megoldást vagy az alternatívát dolgozzák ki. A kistérségi tanácsoknak egyébként is általában konkrét elképzelésük van arról, hogy éppen informatikát vagy víziközműveket akarnak-e fejleszteni. Programjaiknak - szintén a komplexitás jegyében - kapcsolódniuk kell a települési rendezési tervbe, a környezetvédelmi programokba vagy éppen a Nemzeti Fejlesztési Tervbe, ráadásul úgy, hogy azokkal ne kerüljenek ellentmondásba.
Fontos összetevőként értékeli Sándor Gábor az úgynevezett nyílt tervezést is, Ez a szemlélet ugyan nagyobb előkészítő tevékenységet, több tervezést és összehangoltságot igényel, de alkalmazásával jelentős összegeket lehet megtakarítani. A vízitársulat elé már került olyan települési terv, amely nagyon részletesen kidolgozta a város vízelvezetésének lehetőségeit, ellenben az is kiderült a mérnökök számára, hogy egy sokkal olcsóbb külterületi csapadékvíz-tározóval is meg lehet oldani ugyanezt a gondot.
Idekapcsolódik ama gyakorlat is, amely a vízgyűjtőre érkező vizet nem gyorsan elvezetni, hanem "dolgoztatni" kívánja. A földterületen végigfolyó víz ugyanis táplálék a földnek, a növényeknek, megfelelő élőhelyet adva az állatoknak is. Ebben az esetben szintén működtethető a holland példa, mert ott - bár lényegesen több a csapadék, mint nálunk - is igyekeznek megfogni, visszatartani, tárolni a vizet, és további hasznosításra távolabbra vezetni.
Forrás: Gazdasági Tükörkép Magazin
szerző: S. J. M. | lapszám: 2007/8-9. augusztus-szeptember
| Vissza |