A mérnökkamara szerint vízben hagyták a vízügyet

A Népszabadság 2005. szeptember 19. lapszámában fenti címmel közölt cikkében ismerteti a Magyar Mérnöki Kamara nyilatkozatát és a hivatkozik a vízgazdálkodási társulatok idei közgyűlésén elfogadott beszámolóra is. A beszámolóból kiemeli, hogy
"2004-ben nem volt elég forrás a közcélú művek fenntartására, és nem volt újonnan induló közcélú beruházás és rekonstrukció sem. A rekonstrukciós program folytatására pedig égető szükség lenne, hiszen a program a felénél tart. Az elmaradt munkáknak az a következménye, hogy sokat romlott a közcélú művek állapota, csökkent a védelmi képesség. Az elmaradt fenntartási munkákat már csak nagyobb költséggel lehet bepótolni. A rekonstrukció és beruházás hiánya pedig kettétöri a fejlesztési elképzeléseket, és kezd kidobott pénzzé válni az a sok milliárd forint, amit az elmúlt években a társulatok a közcélú művek rekonstrukciójára fordítottak."
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illetékese a Népszabadság érdeklődésére azt válaszolta: nem kívánnak reagálni a mérnökkamara állásfoglalására.

(Honlapunkon megtalálható a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának ÁLLÁSFOGLALÁSA az idei év csapadékos időjárásával kapcsolatos tapasztalatokról)

Vissza