Fehér Ferenc ügyvezető elnök vezette 2009. június 2-án a vízitársulatok vagyonkezelői szerződésével kapcsolatos konzultációt, amelyen 47 társulati szakember részvételével megvitatásra került a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökétől megkapott vagyonkezelői szerződés tervezete és az EMVA támogatást nyert projektek végrehajthatóságának kérdése.
A jelen lévő vízitársulati vezetők egységes álláspontja szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy az első elszámoláshoz kötelezően benyújtandó tulajdonosi hozzájárulást kapja meg valamennyi vízitársulat.
A konzultáció résztvevői egységes álláspontja szerint az MNV Zrt által összeállított szerződés-tervezet számos pontja rendkívül hátrányos helyzetet teremt, vállalhatatlan feltételeket támaszt a vízitársulatok részére. Ezért az a vélemény alakult ki, hogy a VTOSZ titkársága készítse el a vagyonkezelői szerződés társulatok által is elfogadható tervezetét. Ehhez a társulatok június 5-ig küldenek e-mailon javaslatokat, észrevételeket. A konzultáción elhangzottak és a beérkező javaslatok figyelembe vételével összeállításra kerülő szerződés-tervezetet a 2009. június 12-i elnökségi ülésen az elnökség vitassa meg. Az elnökség által véglegesített vagyonkezelői szerződés-tervezet a vízitársulatok egységes álláspontját fogja tükrözni, amelyet a Vagyongazdálkodási Tanács elnökének és a Kormányzat illetékesének meg kell küldeni.
Budapest, 2009. június 2.
VTOSZ titkárság
dr. Varga Árpád
főtitkár
Vissza |