Személyi változások a zöldminisztériumban

Fodor Gábor miniszter öt új vezetőt nevezett ki a környezetvédelmi és vízügyi tárcához tartozó intézmények élére, 25 korábbi vezetőt pedig megerősített pozíciójában. A kinevezésekre a 36 köztisztviselői álláshelyre kiírt pályázatok lezárultával került sor. Hat pályázat eredménytelenül zárult, ezekre a tárca új pályázatot ír ki.

A főosztályvezetők megbízatása november elsejétől, a nemzeti parki és felügyelőségi vezetők, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vezetőjének kinevezése pedig november 15-től szól, hat évre.
Fodor Gábor volt a kormány egyetlen minisztere, aki élt azzal a törvényi lehetőséggel, hogy csak megmérettetést követően nevezze ki, és ne automatikusan erősítse meg a minisztérium, illetve a tárca által felügyelt hatóságok vezetőit. Szeptember elején pályázatot írt ki a vezetői posztokra: 15 minisztériumi főosztályvezetői, 9 nemzeti park igazgatói, 10 környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségi álláshelyre, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetői álláshelyére. A 36 álláshelyre összesen 115 pályázat érkezett. A bíráló bizottság valamennyi, a pályázati feltételeknek megfelelő pályázót - 79 főt - személyesen is meghallgatott.

Új vezető került az OMSZ élére Dr. Bozó László korábbi elnökhelyettes személyében, és újonnan kinevezett igazgatóként Gyapjas József, a VKKI korábbi főosztályvezetője - az Alsó-Tisza-vidéki Felügyelőség egykori igazgatója - irányítja a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget.
Korábban megbízott vezetőként, november 15-től azonban teljes jogkörű vezetőként irányítja a Nyugat-dunántúli Felügyelőséget Lábdy Miklós, a Duna-Dráva Nemzet Park Igazgatóságát pedig Závoczky Szabolcs. Szintén új vezető került a minisztérium víz- és környezeti kárelhárítási főosztálya élére Láng István Ágoston személyében, aki korábban az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgozott árvízvédelmi és folyamszabályozási területen.

Hat álláshelyre nem találtak alkalmas jelöltet, így ezekre az álláshelyekre új pályázatot ír ki a tárca. Ilyen a környezetkutatási, oktatási és informatikai koordinációs főosztály, a vízgazdálkodási főosztály, a környezetgazdasági főosztály, a kommunikációs és koordinációs főosztály, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, valamint az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetői posztja.

Minisztériumi főosztályvezetők:

Vízgyűjtő-gazdálkodási és vízvédelmi főosztály - Holló Gyula
Víz- és környezet kárelhárítási főosztály - Láng István Ágoston
Környezetmegőrzési főosztály - Horváth Balázs
Természetmegőrzési főosztály - Érdi Péter Ferencné dr.
Nemzeti parki és tájvédelmi főosztály - Sódor Márton
Környezetfejlesztési főosztály - Dr. Nemes Csaba
Költségvetési és beruházási főosztály - Szabó Gergő
Közigazgatási és jogi főosztály - Dr. Gosztonyi Ádám
Európai közösségi jogi és koordinációs főosztály - Dr. Baranyai Gábor
Stratégiai főosztály - Dr. Faragó Tibor
Ellenőrzési főosztály - Urbánné Klapács Katalin

Nemzeti park igazgatók:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (Jósvafő) - Salamon Gábor
Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság (Csopak) - Balogh László
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (Eger) - Duska József
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Pécs) - Závoczky Szabolcs
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (Esztergom) - Füri András
Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság (Sarród) - Dr. Kárpáti László
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (Hortobágy) - Sándor István
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (Szarvas) - Tirják László

Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek igazgatói:

Észak-dunántúli KTVF (Győr) - Gerencsér Tivadar
Nyugat-dunántúli KTVF (Szombathely) - Lábdy Miklós
Közép-dunántúli KTVF (Székesfehérvár) - Dr. Kling István
Dél-dunántúli KTVF (Pécs) - Jeszták Lajos
Közép-Duna-völgyi KTVF (Budapest) - Gyapjas József
Tiszántúli KTVF (Debrecen) - Kelemen Béla
Felső-Tisza-vidéki KTVF (Nyíregyháza) - Szentesi Péter
Észak-Magyarországi KTVF (Miskolc) - Pintér István
Közép-Tisza-vidéki KTVF (Szolnok) - Dr. Háfra István
Alsó-Tisza-vidéki KTVF (Szeged) - Kardos Sándor

Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke: Dr. Bozó László

Forrás: Zöldinfo
2007.11.08.

Vissza