Időben kaphatunk hírt a rendkívüli viharról

Órákkal a vihar kialakulása előtt értesíteni tudják majd a lakosságot és a szakembereket, várhatóan február végére kiépül az ehhez szükséges előrejelző rendszer - közölte a kormányszóvivő. Batiz András beszámolt arról is, hogy belvízi védekezésre kétmilliárd forintot hagytak jóvá a miniszterek.
A felhőszakadásokat előrejelző rendszer kialakításáról döntött a kormány - közölte csütörtöki tájékoztatóján Batiz András kormányszóvivő. Elmondta: így lehetővé válik, hogy két-három órával a vihar előtt eljuttassák a veszély hírét azokhoz, akiket fenyeget, és egyúttal - ha a helyzet megköveteli - időben megmentésükre indulhassanak az erre hivatott szakemberek.
Batiz András emlékeztetett arra, hogy tavaly többször is jelentős károkat okozott a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső. Számos híradás szólt Mádról és Mátrakeresztesről, ahol az érintetteknek nem volt idejük felkészülni a védekezésre. A kormány szerdai döntése ebben nyújt segítséget.
A rendszer úgy működik majd, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai a veszély felismerésének pillanatában jelzést küldenek a katasztrófavédelmi és vízügyi szerveknek, értesítik a települési önkormányzatokat, a lakókat, és azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket.
A rendszer a meteorológiai szolgálat meglévő eszközeinek fejlesztésével kiépíthető: lényegében egy 80 millió forintos szoftverfejlesztésről van szó, amelyre a fedezet a környezetvédelmi tárcánál rendelkezésre áll.
A szóvivő tájékoztatása szerint a tervek elkészültek, és a kormánydöntéssel a gyakorlati megvalósítás is elkezdődhet. A rendszer így február végén már munkába is állhat.

Forrás: MTI 2006. január 12., csütörtök

Vissza